Nukleáris technika szakirány

A fizikus BSc végzettségűek mellett várjuk energetikai mérnöki és gépészmérnöki, illetve villamosmérnöki és vegyészmérnöki BSc diplomával rendelkező hallgatók jelentkezését is, akiknek tanulmányaik során a nukleáris alkalmazások felkeltették az érdeklődését és ennek a korszerű és biztos jövőt kínáló területnek a kihívásai felé kívánnak fordulni.

 

Napjainkban a nukleáris technika átszövi mindennapi életünket. Az atomenergetika ismét fellendülőben van, ezen a területen az elkövetkező években nagyon sok új szakemberre lesz szükség mind idehaza, mind pedig Európában. De nemcsak az energetika igényel nukleáris szakembereket: nukleáris módszereket használnak az orvostudományban (besugárzások, tomográfia, PET, izotópdiagnosztika stb.), biológiában, vegyiparban, mezőgazdaságban, sugár- és környezetvédelemben, bűnüldözésben, valamint a gazdasági élet számos egyéb területén is.

A Nukleáris Technika szakirányt a BME Nukleáris Technikai Intézete gondozza. Ebben az intézetben működik az ország egyetlen oktatási célú atomreaktora, amely egyedülálló lehetőséget biztosít a nukleáris ismeretek elsajátítására erős gyakorlati és kísérleti képzésével is.

 

Hallgatóink bővebb ismeretekre tehetnek szert a magfizika, reaktorfizika, termohidraulika, sugár- és környezetvédelem, nukleáris medicina, radioanalitika, nukleáris méréstechnika, műszaki diagnosztikai módszerek, nukleáris biztonság, valamint a fúziós energiatermelés területén.

A Nukleáris Technika szakirány kötelezően választható tárgyainak listája és a tárgyprogramok itt találhatók meg.

 

A Nukleáris Technikai Intézet munkatársai széles skálán folytatnak alkalmazott kutatásokat. Kiterjedt ipari és nemzetközi kapcsolatrendszerük biztosítja, hogy a szakirány hallgatói részt vehessenek hazai és külföldi partner kutatóintézetek, illetve vállalatok projektjeinek munkáiban. Ennek során betekintést nyerhetnek valódi cégek működésébe, és valódi feladatokkal találkozhatnak.

A végzettek számára a munkaerőpiacon jó elhelyezkedési lehetőségek prognosztizálhatók, de természetesen lehetőség van doktori (PhD) tanulmányokra is a BME Fizikai Tudományok Doktori Iskola keretében, amelynek van a nukleáris technika területére eső alprogramja.

 

A szakirány iránt érdeklődőknek ajánljuk a Nukleáris Technikai Intézet honlapjának böngészését, ahol tovább tájékozódhatnak az intézetben folyó oktatási és kutatási munkákról vagy jelentkezhetnek személyesen Dr. Aszódi Attila intézetigazgatónál.