2024. május 08.
A Műegyetem két kutatója kapta meg a Magyar Tudományos Akadémia rangos kitüntetését, az Akadémiai Díjat. 1990 óta velük együtt már 26 BME-s kutató részesült ebben az elismerésben.
A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az MTA rangos kitüntetését, az Akadémiai Díjat tudományos tevékenységet végző kutatóknak vagy kutatócsoportoknak adományozza az elmúlt években elért kiemelkedő kutatási munkájuk és eredményeik, valamint szakkönyveik, publikációik elismeréseként. 2024-ben a 11 kitüntetett között két BME-s kutató is volt, köztük Matolcsi Máté.
Matolcsi Máté, az MTA doktora, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet tudományos tanácsadója, a BME TTK egyetemi tanára a Fourier-analízis sokrétű alkalmazásaiban – többek között Fuglede spektrális halmazokra vonatkozó, valamint Erdős egységtávolságot elkerülő halmazokra vonatkozó több évtizedes sejtéseinek a megoldásában – vállalt kiemelkedő szerepének elismeréseként:
Részletes beszámoló a BME honlapján.